Gabriel Russ - A tigris szeme

Részletek a szerző új regényéből

Részletek az 5. fejezetből

„A buddhizmus úgy tartja, hogy a halállal csak a test szűnik meg. A lélek tovább él. Visszaszületünk a földre. Hogy milyen formában, az attól függ, hogyan éltünk, de egyes hiedelmek szerint mi választjuk meg. A lélekvándorlást mindig is misztérium övezte. Ősi legendák alapja. Nem tudni, hogy mennyi a valóságtartalmuk, de a lényegük nem is ebben rejlik, hanem abban, hogy ezek a mítoszok reményt adnak az álmodozóknak és témát a szkeptikusoknak.

Ha viszont igazak? Akkor tanúbizonyságai annak, hogy csodák igenis léteznek.”


„Pakolás közben zajt hallottak. Ismerős zajt. A hegesképű rögtön tudta, hogy a járőrszolgálat Range Rovereit hallja. Hirtelen pánik lett úrrá rajtuk, mert tudták, ha bármi terhelő bizonyítékot találnak náluk, hosszú időre kivonják őket a forgalomból.

– Gyerünk, gyerünk! Húzzunk innen, de gyorsan! –sürgette embereit a heges.

Egy szempillantás alatt pattantak be a kocsikba, és tövig nyomták a gázpedált. A terepgumik csak úgy dobálták maguk mögé a földrögöket. A sebesség és az egyenetlen talaj miatt alig bírták a földön tartani az autókat. A vadőrök a nyomukban loholtak. A heges nem volt ismeretlen a hatóságok előtt, ugyanis már többször elkapták, de bizonyíték hiányában tehetetlenek voltak vele szemben. A tetemeket nem találták meg, corpus delicti nélkül meg nem emelhettek vádat ellene. Pedig száz mérföldes körzetben mindenki tudta, hogy Kabir és emberei miből élnek. Csak a rejtekhelyet, ahova az elejtett állatokat dugta, azt nem találta senki. Körülbelül két perc előnyük volt a vadőrökkel szemben.

A vadvédelmi osztag élén egy brit zoológus állt, Jackson Curtis, amolyan Indiana Jones-féle figura. Nagydarab, erős testalkatú, borostás, meglehetősen ápolatlan, brutális fickó. Durva modora miatt a rabsicok rettegtek tőle. Az a hír járta róla, hogy egyszer egy egész vadorzócsapatot vont ki a forgalomból egyetlen svájci bicskával. De ez csak szóbeszéd volt, mert a holttestek sosem kerültek elő, így a bíróságig el sem jutott a dolog. Most szimatot fogott.”


„Nallamala erdő, Bengáli-öböl

Isten megteremti a világot. Színes állatvilággal és növények millióival, hogy egymással szimbiózisban éljenek. Szaporodjanak, sokasodjanak. A Föld benépesült, de kellett valaki a saját képére. Ezért megteremté az embert. Az embernek értelmet adott, hogy fejlődni tudjon. Eszközt vadászatra, hogy egyen. Megtanította, hogy csak annyi vadat ejtsen el, amennyit a létfenntartás megkövetel.

Ez a tisztelet évezredekig működött is, de a törzsfejlődés során valamikor hiba csúszott a rendszerbe. Az ember megteremtette a pénzt, a fizetőeszközt, a hamis értéket.
Az élet nem számított többé. Halomra gyilkolta az állatokat és fajtársait. Sportból ölt. Háborúkat robbantott ki pusztán a pénzért. Kicsúszott az irányítás alól.

Csak az ismeri a lenyűgöző szó igazi jelentését, aki látta már, amint a lemenő nap vöröses fényével bevilágítja az indiai dzsungelt. A felhők közt utat törő napsugarak, mintha Isten így akarná az emberek tudtára hozni, hogy figyeli őket. A lemenő nap bíborszínű korongja előtt vibrál a levegő, elmosva körvonalait, a trópusi hőmérséklet és a magas páratartalom miatt.

Az eget fehér fejű rétisasok és hindu keselyűk szelik méltóságteljesen, élelem után kutatva. Madártávlatból nézve, a civilizációt csak az eget felparcellázó kondenzcsíkok képviselik. Ez a háborítatlan fauna lentről még változatosabb. A városi ember számára, aki a rendszerességhez és szabályokhoz szokott, szinte felfoghatatlan ez a nyugalom. Itt valóságossá válik, amit már elfeledni véltünk, vagyis, hogy az ember milyen közeli kapcsolatban is áll a természettel. Itt nincsenek szabályok, csak a természet farkastörvényei. Nincsenek egyenes vonalak és derékszögek. A szabálytalanság, a káosz varázsa. Nincs rendszer benne, vagy talán mégis, de ez a rendszer a halandó ember számára felfoghatatlan, csak a benne lakók értik igazán. Minden itt élő ösztönlény magával, utódaival és a létfenntartással van elfoglalva. Nincs gőg, nincs irigység, nincs kapzsiság és ármány.
Minden bűn, ami a társadalmunkat tévútra vitte, itt nem létező fogalmak. Ez egy olyan rendszertelen rendszer, ahol mindenki tudja, hogy mi a feladata. Minden egyednek megvan a maga szerepe az örök körforgásban.”


„Jackson Curtis nem volt mindig ilyen rideg. Az élete tette ilyenné. Az állatokat viszont rajongással szerette. A ház, amiben lakott, sok sérült állatnak nyújtott már menedéket. Ha talált bármilyen kis sebesült jószágot, mindig hazavitte és saját költségén meggyógyította, aztán szabadon engedte. Ez alól kivételt képezett Luna, a félszemű tigrislány és Abigail, a rézuszmajom. A kölyökkorú Lunát még Észak-Indiában találta egy orvvadász hurokcsapdá- jában vergődve, erősen alultáplált állapotban, fél szemére megvakulva.

Jackson épp a délutáni csendespihenőjét tartotta. Imádta a függőágyakat. Most is abban ringatózott. Alatta hű társa, Luna hűsölt az árnyékban. Egyfajta oázisnak tartotta otthonát, és ennek megfelelően alakította ki. Ez számára a nyugalom szigete, miközben háborúban állt a világgal. Nem is volt túl sok barátja, ellensége viszont annál több.
Kertjét pálmafák díszítették, melyek egy kerti tavat fogtak közre. A kert fontos volt számára, szabad ideje nagy részét annak szépítgetésével töltötte. Szerette ezt a tevékenységet, kikapcsolta őt.

Jackson nyugtalanul aludt a tikkasztó melegnek és az elmúlt napok sikertelenségének köszönhetően. Forgolódott, homlokán verítékcseppek jelentek meg. Sűrűn felijedt, mert még álmában is az orvvadászokat üldözte. Az egyik ilyen alkalommal alkoholos szagra lett figyelmes. Először azt hitte, hogy elméje az álmot keveri a valósággal. De aztán a szag egyre erősebb lett.
– Alkoholszag van – mondta halkan, alig hallhatóan.
Mivel az álom és az ébrenlét mezsgyéjén lavírozott, teste nem reagált kellő gyorsasággal, de pár másodperc múlva eljutott tudatáig a szag eredete. Szeme kipattant. – Kloroform! – mondta, és véreres szemmel felemelte a fejét.”

Részlet a  22. fejezetből

„A vészjelző törte meg az éjszaka csendjét. A riasztó kézi vezérlője bejelzett.

Valaki behatolt a birtokra. Jacksonnak azonnal kipattant a szeme. Felugrott az ágyból, kivette az ágy alól a pisztolyát, felkapott egy nadrágot és odarohant Samirhoz.

– Samir! Ébresztő. Valaki betört a házba – suttogta barátja fülébe. Samir  kinyitotta a szemét, de hirtelen azt sem tudta, hogy mi történik.

– Mi történt? – kérdezte félálomban.

– Valaki bent van a kertben – mondta hangosabban, és tekintete egyből a teraszra irányult, ahol az előbb még Luna feküdt. Visszaszaladt az ágyához és kivette az éjjeliszekrénybe rejtett töltényeket, a fegyvere egy 357-es Magnum volt, persze teljesen illegálisan, de Jacksont az ilyen apró részletek sosem zavarták. Ahogy kezébe vette a pisztolyt, lövés hallatszott a kertből. Jackson teljesen lemerevedett, mert biztos volt benne, hogy Lunára lőttek.

– Luna… – mondta suttogva. Samir, nem törődve a veszéllyel, elindult a terasz kijárat felé.

– Azonnal gyere vissza, Samir! Hallod? – kiáltott utána Jackson, de ő mintha meg sem hallotta volna, kiment a kertbe. Ekkor eldördült a második lövés és egy harmadik.”

Részletek a 24. fejezetből

„Mozambik-Malawi határ

Egy dzsip szelte keresztül a sivatagot. A porfelhő mögötte a repülő kondenzcsíkjára hasonlított. Két férfi ült benne, látszott, hogy siettek valahova, mert nem kímélték a gázpedált. Az egyik férfi fehér bőrű, ő Adam Lombardi volt, a másik fekete, Abubakar, mozambiki vadőr.
Adam külseje gyökeresen megváltozott az elmúlt évek alatt. Haja megnőtt, szakállat növesztett, vonásai megkeményedtek. Nehéz időket tudhatott maga mögött. Az egyetemi évek tanulással teltek, meg apja üzleteinek irányításával. Hamar kiderült, hogy az üzleti élet nem neki való. Néhány rossz döntést követően anyjával úgy határoztak, hogy eladják érdekeltségeiket. Nem aggódott emiatt, mert tisztában volt vele, hogy neki mást szánt az élet. Vevőket nem volt nehéz felkutatni, a legtöbb üzletrészt a kijelölt vezetők vették meg. Adam és Elizabeth furcsállták, hogy honnan volt ennyi pénzük. Utánajárhattak volna, de nem tették. Örültek, hogy kiszálltak és kimentették a vagyont. Adam már az egyetemi évei alatt is tartotta a kapcsolatot a W.A.P. alapítvánnyal és Eleanorral, de még csak elméleti szinten tudta segíteni őket. Apja révén sok vagyonos ember ismeretségére tett szert, akiket mint befektetőket beszervezett. Kizárólag a szünidők alatt tudott aktívan részt venni a munkában. Vitték magukkal Szumátra szigetére tigriscsapdákat felszámolni, de egyszer Eleanor beprotezsálta egy, a Greenpeace zászlaja alatt működő hajóra, akik a japán bálnavadászhajókat üldözték és megakadályozták a mészárlást. Miután lediplomázott, első útja Eleanor irodája volt egy Ithaca nevű településen New York államban. Az alapítvány karjai addigra elég messzire elnyúltak, kénytelenek voltak szekciókra bontani a jobb átláthatóság érdekében. Adamet küldték Afrikába. A feladata az ottani orvvadászat feltérképezése, a különböző sejtek megfigyelése, ha szükséges, akkor beépülni közéjük és szállítani az információkat.”


„A távolban már látszott a vadászok terepjárója által keltett porfelhő. Adam nem kímélte a dzsipet. Hajtotta, amennyire a kocsi bírta. Alig pár perc múlva utolérte őket. Már messziről látszott Akin és Adama teteme a platón. A látványtól lüktetést érzett a fejében és azt, hogy vért akar. Ahogy melléjük ért, egyetlen célzott lövéssel kilőtte a terepjáró bal első kerekét, ami nagy manőverezésbe kezdett, hogy ne boruljon fel. A terepjáró megállt, Adam leugrott a dzsipről, aminek gőz kezdett szivárogni a gépház teteje alól. Egy fekete fickó ült a volánnál és egy nagydarab kövér ember a hátsó ülésen, terepszínű ruhában. Adam a fegyvert rájuk szegezve, az adrenalintól túlfűtve leparancsolta őket.

– Kezeket a magasba és leszállni a kocsiról! – szólt nekik ellentmondást nem tűrő hangon.

– Mit akar tőlünk? – kérdezte a vadász.

– Hogy mit akarok? – Adam a hátsó ülésre nyúlt és kitakarta Nysát.

– Az ő szüleit keresem.

A vadász már nyúlt volna a puskájáért Nysa láttán.

– Ha még egyszer megmozdulsz, az agyvelőddel terítem be a sivatagot!

A vadász megtorpant, és jobbnak látta nem ellenkezni. A fekete bőrű sofőr hangos nevetésben tört ki.

– Gyere! Mutatok valamit! – szólt a sofőr Adamnek. Hátra ment a platóhoz és kitakarta a tetemeket.

– Menj! Szólj neki, hogy itt a testvére! – mondta a fekete fickó nevetve.

Adam meglátta Badu holttestét. A szeme csukva volt, vér szivárgott a szájából. Egy lőtt seb tátongott a fülénél, a szőre összeragadva a vértől. Adam nézte a kisoroszlánt, akivel pár napja még önfeledten játszott.  A játék nyomai még ott voltak Adam karján. És most itt feküdt fejbe lőve, holtan. Adamet elfogta egy érzés, ami nem más, mint a teljes könyörtelenség. A sofőr fejéhez emelte a pisztolyát, és lőtt. De úgy, hogy a kimeneti nyíláson szinte a teljes agyvelő távozott.  Majd ránézett a vadászra, akinek arcára halálfélelem ült.”

Részlet a 26. fejezetből

„A heges nagyon izgult, ugyanis az orrszarvú jelenti a legtöbb pénzt. Nagyon kevés van belőle, és álmában sem gondolta volna, hogy ilyen egyszerűen kilőhet egyet. Céloztak, és lőttek.

De az állat meg sem mozdult. Kabir furcsállta, hogy egyikük sem találta el. Ismét céloztak, és újabb lövés. De ezúttal máshonnan lőttek. Kabir elvette a szemétől a puskát, és látta, hogy a másik két vadász holtan esik össze, a halántékukon jókora lőtt sebbel.

– Mi ez? – kérdezte a heges tanácstalanul. A távolból egy megafon szólalt meg.

– Tedd le a fegyvert, Kabir! A heges idegesen forgatta a fejét.

– Mi ez? Ki beszél? – ordította idegesen.

– Én vagyok, te suttyó! Jackson Curtis. Tudod! Miattam hiányos a fogsorod – hangzott a válasz.

Kabir hátra szaladt a kocsijához és kivett az ülés alól egy tökig megtöltött gépkarabélyt, majd arra fordította, amerről a hangot vélte hallani, és hangos ordítás közepette elkezdett vaktában lövöldözni.”

Rendeld meg most! Limitált kiadás,
karácsonyi ajándéknak is kitűnő!

482 db

Online megrendelhető, gyors házhozszállítással
Magyarország egész területén!

Amennyiben külföldről szeretnél rendelni, úgy kérjük, hogy e-mailben lépj velünk kapcsolatba.

Utánvét esetén a plusz költség darabonként értetendő!

Kiadó: Magánkiadás, Szerző: Gabriel Russ, Cím: A tigris szeme, ISBN szám: 123-456-00-7891-0, Nyelv: Magyar, Formátum: Ragasztókötött, Terjedelem: 344 oldal, Méret: 14.8 x 21 cm, Megjelenés: 2019. november